3. Fejezet - Találkozás

Pár perc múlva már nem azon rágodtam, hogy mért van ilyen hirtelen hangulat változása Eriknek. Hanem, hogy miként fogok elkerülni innen, hogy találkozzak Charlieval. Erik nem tartja jó ötletnek én pedig nagyon szeretnék mindent tisztázni Charlieval, mert fontos számomra. Ő a legjobb barátom, és joga van tudni, hogy a haverja vámpír lett. Remélem. Remélem, hogy ha meglátom nem az fog járni a fejemben, hogy milyen finom a vére, mert akkor én magamat verem a falba.
Elindultam sok gondolkozás után Loren szobájához, ami mellett elvileg "lakni" fogok. Kicsit megnyugtatott, hogy nem kell mással megosztani, mert én szoba társnak nem vagyok annyira fantasztikus. A kutyámat is egész biztos idegesítettem amikor elkezdtem nézni vagy harmadjára a Büszkeség és Balítéletet.
Végül két óra és 17 perc után - számoltam - megkaptam a szobámat és nem James volt az aki oda adta hanem Loren. Elképesztően érdekes teremtés, de szerintem jól kifogunk jönni ugyanis rettentően aranyos lány. Igaz lesik róla, hogy minden héten új pasit fog magának, de akinek rettentően szép szőke haja van és hibátlan alakja nem is csodálom.
A szobám nem volt nagy. Épp elég nekem, ahogy belépett az ember meglátta az ablakot amin egy vörös függöny lógott és jobb oldalt a sarokba volt az ágyam. Egy egész kicsike ágy, ketten nem is fértek el rajta. Ez kicsit elszomorított, de amikor oldalra tekintettem vettem észre az óriási ruhás szekrényt ami csak az én ruháimra várt. Persze azonnal bele pakoltam. A bejárati ajtóval szemben volt a fürdőszoba ajtaja is.
- Megfelelő a tökéletesnek? - jött be Loren, mosolyogva.
- Tökéletes? Ezt most, hogy érted? - kérdeztem rá, meglepődve.
- James "tökéletesnek" hív téged. Semmi baja nincs veled, ami meglepő, bár nem csodálom. Ez így van, ha szerelmes valakibe. - azonnal görcsbe rándult a gyomrom, és ki rázott a hideg.
- Miről beszélsz? Szerelmes belém? - kérdeztem újra.
- Zoey! Hallasz te engem egyáltalán? Igen. - jelentette ki.
- Csak tudod mit nem értek... azt, hogy mért szeret valaki ha nem is ismer. Ha nem is néz a szemembe amikor hozzá beszélek, ha nem is beszéltünk alig két mondatot.
- Akkor úgy fogalmazok, hogy megértsd. Szerelmes, a véredbe! - nevetett fel gúnyosan. Akkor értettem meg, hogy Erik mire célzott. Most már egyáltalán nem kedvelem.
- Ez tényleg, nagyon vicces Loren. - vágtam vissza.
- Erik is szerelmes beléd, pedig nem is ismer. Ebbe bezzeg nem kötsz bele, igaz? - mondta, majd tökéletes szőke haját elkezdte dobálni. De idegesítő.
- Úgy se értenéd meg ezt! Te akinek ráadásul köze is volt Erikhez. Te teljesen más hogy gondolod ezt, nem csodálom, hogy utálsz. - mondtam, majd rögtön az ablakoz közelítettem, és kinézve vettem észre, hogy szakad az eső. Fantasztikus. De legalább nem kell a sötétben ülni, mert ha sütne a nap akkor ez történne.
Lorenre pillantottam aki úgy állt ott mintha kővé dermedt volna, és egy szót sem tudott hozzászólni ahoz amit mondtam. Tudta, hogy igazam van. Pár másodperc sem kellett máris kisétált a szobából, és becsukta az ajtót. Ki hitte volna, hogy ez következik majd?
Egyébként is. Barátokat kell szereznem, mert biztos vagyok benne, hogy Charlie miután megtudja mi történt velem megutál mindennek elhord és soha többé nem akar látni. Túlságosan ismerem.
Nagy nehezen kipakoltam a cuccaimat és tele raktam a szekrényt. Mikor kezdtem volna lepihenni egy kicsit akkor vettem észre, hogy 6 óra és egy óra múlva találkozom Charlival. Ennyire elszaladt az idő? De jó. Ki kell eszelnem valamit, hogy eltudjak szökni innen. De még sötét sincs, csak szakad az eső. Fenébe. Hosszú gondolkodás után rájöttem, hogy mivel az ablakom elég közel van a kerítéshez ami körbeveszi a lakást csak kimászok és átmászok a kerítésen és minden rendben. Fogok egy taxit elvisz hazáig és akkor tuti lesz minden.
Gyorsan megkerestem a dzsekimet amit mindig akkor veszek fel ha esik, valamint egy napszemüveget hát ha kisütne a nap, és akkor még nem tudom mi lesz velem... Meg amúgy is. A szemem színe is változik, szóval a vámpír könyvek írói elég közel vannak az igazsághoz. Lehet azok voltak ők is? Zoey, most ne ezen agyalj. Mász ki az ablakon és át a kerítésen teljesen nyíl egyenesen hazáig. Max, hiányzol! Sikerült átverekednem magam a kerítésen így egy sarkot le sétálva azonnal beültem egy taxiba. Hirtelen egy borzalmasan jó illatot éreztem, nem tudtam mi volt az, csak elkezdett korogni a gyomrom éhes lettem. Most valami finomat úgy ennék. Mikor lehúztam a kocsi ablakát nem éreztem az illatot, mikor viszont vissza húztam újra megcsapott.
És akkor jöttem rá... Eriknek igaza volt, érzem most már tudom, milyen ha emberek közé mész és most is alig bírod magad kordában tartani, ez. A vér. A vér illatát érzem ennyire. Borzalmas, hogy ilyen állat lettem. Én. Már fogtam az arcomat nehogy odahajoljak a férfi nyakához és megtegyem azt amit szigorúan tilos. Ez egyáltalán nem volt jó ötlet. A pasas aki a taxit vezette miután megálltuk a lakásunk előtt azonnal megszagolta magát, hogy ő tényleg ilyen szagos? Én pedig csak oda nyújtottam a pénzt és ki szálltam és a csodás lakásunkat néztem meg, kívülről. A parkolóban ott állt az audi, az én kocsim. Fennt a szobámban feltehetőleg a kutyám, Max alszik, és a szüleim valahol elvannak tűnve, vagy unatkoznak és elmentek nyaralni az ősz kellős közepén. Ők már csak ilyenek.
Elindultam az ajtónk felé amikor újra éreztem az illatokat, és amint hátra néztem Charlie-t és az egyik haverját pillantottam meg. Charlie először alig hitt a szemének és azonnal elindult felém. Hirtelen idegességemben egyel hátrébb léptem, de ahogy közelebb jött nehéz volt egy helyben állni. Olyan kellemes illata volt a vérének, hogy az nem igaz. Olyan volt mint a csoki... Finom!
- Z! - ölelt meg azonnal Charlie. Először viszakoztam, majd vissza öleltem. Mintha évek óta nem találkoztunk volna, és most nem csak azért volt jó az ölelése mert közvetlen közelben van a vére hanem.. mert hiányzott!
- Hiányoztál. - mondta boldogan.
- Te is nekem. - válaszoltam vissza, nyers hangon. - Figyelj. Beszélnünk kell, négyszemközt! - mondtam és Charlie haverja, intett majd el sétált.
Hirtelen csak az jutott eszembe, hogy leülök az ajtó előtti kis lépcsőkre..Így is tettem. Charlie pedig habozás nélkül követett.
- Na mesélj! Mi történt veled? - kérdezte, izgatottan.
- Megfogsz utálni...
- Miket beszélsz.. Zoey, mért utálnálak meg, mit tettél? - és hirtelen tágra nyiltak a szemei - Csak nem.. Elütöttél valakit még a múltkor amikor haza fele jöttél!? Azok a jó barátok akik melletted állnak, én melletted állok! - mondta, majd büszkén elmosolyodott.
- Bár csak ez történt volna... De nem. Ennél, bonyolultabb és talán rosszabb is. - hátrébb ültem mivel már nagyon zavart az illata, amit még a férfi dezodor édesített.
- Nyökd már ki mit történt veled!!
- Vámpír lettem. - azonnal elnézett és elkezdett mosolyogni, mintha hazudnék neki - Figyelj! Én ..
- Ugye most csak viccelsz!? Tudod nagyon jól, hogy ezt utálom. Utálom a vámpírokat és te most 3 nap "szünet" nélkül azt nyögöd a pofámba, hogy vámpír lettél.. Te nem vagy normális. - mondtam majd azonnal felállt én viszont csak egy kéz mozdulattal vissza rántottam, amin ő és én is nagyon meglepődtem.
- Igen, nem vagyok már normális, mert nem vagyok ember. Nézd én sajnálom a legjobban.. De az a férfi rám talált. Vagyis más valaki, mert aki a parkban látott meg akart ölni...
- Inkább haltál volna meg mint, hogy vámpír legyél! - mondta és eluralkodott rajta a düh.
- Hogy mondhatsz ilyet? - néztem rá szomorúan. - Nézd. Én utálom ezt az egészet, de tudnod kellett. Pár napig ápoltak, és amúgy se jöhettem volna még ki onnan. De miattad megtettem, és most azt mondod bár csak meghaltam volna? - mondtam és már majdnem elsírtam magam..
- Sajnálom. - mondta. - Csak.. Azt hittem ez nem következik be, de nem vigyáztam rád elég jól!
- Charlie.. - mosolyodtam el. - Nem kellett vigyáznod rám.
Pár percig néha csendben ültünk. Nem gondoltam volna, hogy valaha újra megszólal. Azt hittem elmegy. De nem, ott ültünk és én életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy eljöttem. Mért nem mondtam azt, hogy elutaztunk? Elköltöztünk, kellett nekem elrontanom ezt az egészet, és biztos vagyok benne holnapra az egész város tudni fogja Erik megutál mert megígértem neki, hogy nem megyek ki a szabad levegőre.
- És... - szólalt meg végül. - Akkor most ki változtatott át?
- Egy fiatal vámpír, de még mindig veszélyben vagyok ezért sem maradhatok túl sokáig, távol. Ugye megértesz? - tettem fel neki a kérdést miközben apró esőcseppek hulltak a hajamra.
- Megértem. De még egy kérdésem volna. - felálltunk és be sétáltunk a lakásunkba. Nem mentem el az ajtótól, hisz lassan mennem kéne. - A vámpírok.. Szeretik a vért, igaz?
- Igen... és ezt sajnos most tapasztalom.
- És kóstoltad már? - azonnal megállt egy másodpercre bennem az ütő. Mért kérdez ilyesmit? Ez megörült.
Megráztam a fejem.
- Akkor, probáld ki. Rajtam. Kétlem, hogy fájna... - mondta majd elindult felkapott egy kulcsot.
- Te megörültél, nem fogom a legjobb barátomat... italnak felhasználni. Egyébként is bele halhatsz. Nincs önkontrollom ilyen fiatalként... Legalább egy rohadt könyvet elolvastál..?! Olvass el, sok minden igaz belőlük.
Charlie egy szempillantás alatt bele mélyeztette a kulcs végét a csuklójába engem viszont azonnal megcsapott az illata. Az ujjamba haraptam bele és kisétáltam az ajtón.
- Zoey!! Várj. Ez csak egy kis.. Vér. Probáld ki.
- Nevetséges vagy. Beszélhetünk talán pár nap múlva, talán pár hét múlva, de most haggy békén. - majd fogtam magam és beszálltam a kocsimba. Szerencsémre benn hagytam a kulcsot így el indítottam és elmentem.Még egyszer rá néztem a régi legjobb barátomra aki ott állt véres kezével és láttam az arcán, hogy azon gondolkozik mért megyek most el. Mért? Mert nem kell a vére.. Őszintén szólva nem azért mert ő a legjobb barátom volt hanem mert.. Nem szeretnék ezzel ártani magamnak és az emberiségnek. Kiskoromban azt is eldöntöttem, amikor vámpír könyveket olvastam, hogy először a matek tanárommal végeznék.. Ez most se lenne másképp.
Teljesen elragadott a hév, úgy száguldoztam az utakon mint egy alkoholista. Csak az járt a fejemben, hogy mit fogok mondani a többieknek amiért elszöktem. Az a lényeg, hogy gondoljunk pozitív dolgokra, az is lehet, hogy az elmúlt 1 órában nem is jártak a szobámba vagy ha be is kopogtak nem jöttek be, mert nem érkezett válasz tehát azt hihették alszom. Ez a legvalószínűbb.

Mivel mindenkinek tetszett meghoztam a folytatást, aztán véleményeket újra. Köszönöm pusziii! :)

2. Fejezet - Tudnivalók

Mivel senkivel nem tudtam beszélni a kutyám problémáiról visszaséltáltam a szobámba és probáltam aludni. De több mint 3 napja csak alszom és már nem ment.. Hiába csuktam be a szemem egy percre is, nem tudtam elaludni. Azon agyaltam, hogy mégis mit fogok mondani Charlienak?! Hogy ne is gyűlöljön meg... A kutyámra pedig szükségem van, az életem elég hosszú szakaszában velem volt mindig, és most is szükségem van rá. Meg persze Erik. Akit hiába nem ismertem, azt se tudtam, hogy mi a kedvenc színe vagy, hogy miként lett vámpír mégis.. Szeretem? Hátborzongató ez a tény... Csak az boldogít, hogy elvileg ő is így érez.

- Zoey! Alszol? Megint? - ébreszgetett kicsit Erik. Mikor kinyitottam a szemem ott ült szinte már túl közel hozzám.

- Nem. Nem alszom, gondolkozom. - jelentettem ki majd felé fordultam.

- Mi bánt? - kérdezett rá aggódva.

- Nem is tudom, az bánt, hogy téged bánt valami!

- A gondolatát sem bírom annak, hogy... - befejezte a mondatot és újra az ablak felé lesett.

- James a probléma? - kérdeztem rá.

- Igen, meg ez, hogy Lorent is belekeveri.

- Nem fogok hazudni, de azt se tudom ki az a lány, mégis nagyon idegesítő! - erre hallottam, hogy Erik kuncogni kezd és végképp felhúzott. - Figyelj! Ez nem vicces. Egyáltalán nem az..

- Nem azon nevetek Zoey. Hanem, hogy.. Azt gondolod, hogy szeretem Lorent! Féltékeny vagy. Hu. De gyors ez a vámpíros szerelmesdi. - nevettünk fel, mindketten.

- Féltékeny. Annyira jó, szerintem is.. - mondtam gúnyolodva.

- Nem kell annak lenned. Ha megismered, barátkozni fogtok biztos vagyok benne! De szerintem én most megyek.. pihenj.

- Ne menj! Maradj.

Gondolkodás nélkül oda feküdt mellém. Hirtelen mikor megérintettem a kezét átszalad rajtam a hideg, de hamar megszoktam. Hisz. Vámpírok vagyunk és hidegek. Boldogsággal töltött el, hogy hosszú idők után ismét egy fiú kíséretében hunyhatom le a szemem. Persze nem volt ez annyira fantasztikus.. De mégis megnyugtatott, hogy Erik fekszik mellettem még ha át se karol. Biztonságos volt.

- Ha azt mondanám, - néztem fel a szeméhez - hogy holnap találkozni akarok egy barátommal, megengednék?

- Nem! Ilyen eszedbe se jusson.. Nem voltál még ember közelében amióta vámpír vagy, ehhez sok idő kell, hogy megszokd legalább 2 hónap. Ha kimész majd az emberekhez borzalmasan elkap az éhség és megfogsz ölni valakit. - jelentette ki és újra szomorú arckifejezése lett.

- Úgy mondod ezt mintha veled is megtörtént volna már!

- Jobb nem tudni dolgokat. - mondta szomorkásan.

- De. Én tudni akarom!

- Öltem ember.. Nem is egyet megértem ha emiatt csökkentem a szemedben és már nem számítok annyira mint két másodpercel ezelőtt! - mondta majd a szemünk egymásba fúrodott. Láttam, hogy bánja amit tett és éreztem, hogy fáj neki ami történt.

- Nem számít! Ez is bele tartozik ezekbe a dolgokba.. nem gondolod? - kérdeztem vissza.

- Miattad öltem. Úgy értem.. James kért meg rá.

- Ez nem teljesen érthető számomra.. - mondtam zavarodottan, majd elvettem a tekintetemet a szeméből.

- Amikor kerestünk. Volt néhány ellensége Jamesnek. És úgy is mondhatjuk, hogy miattad öltem. Azért, hogy végülis ők ne álljanak az utunkba..

Erre már nem válaszoltam neki. Hirtelen úgy gondoltam közelebb kell menjek hozzá, ezért oda feküdtem közvetlen mellé, ő pedig átkarolt. Tény jobb volt, mégis féltem. Nem tudom mitől.

- Ez most tetszik neked, igaz? - kérdeztem mosolyogva. Ő pedig csak mosolygott egyet és elaludtunk.

Jól éreztem magam amint Erik átölel, és végülis teljesen biztonságban éreztem magam. Mintha minden probléma eltűnt volna.

Egy pár dolgot meg kell tennem most, hogy vámpír lettem. Először is. Charlieval meg kell beszélnem, másodszor a kutyámat ide kell hozni nekem azaz megkell menteni, és teljesen kideríteni mi történik velünk Erikkel, hogy szeretjük egymást.

Felkelt a nap és nem keltem fel. Nem ültem fel, nem mentem arébb, mert jó volt ott feküdni úgy.. De reggel gondolom minden vámpír alszik. Ez így normális. Azt gondolom.

- Fenn vagy? - kérdezett rá Erik. Hirtelen borzalmasan megijedtem, hisz azt hittem alszik.

- Persze, egy pár perce. És te?

- Én is. - mosolyodott fel.

- Zoey, ígérj meg nekem valamit! - Témát váltott és a szemünk egymáséba fúródott!

- Mond! - válaszoltam azonnal.

- Ne hidj el semmit Lorennek és ne nézz rá más fiúra.. Nem esne jól.

- Oké. Megígérem.. De lány vagyok rá nézek más fiúra. Ez normális, de téged szeretlek és az nem ugyanaz.. Nem leszek más fiúba szerelmes.. ha megcsókolsz, most!

- Zoey - kuncogott. - Mindennek eljön az ideje. De ezt ígérd meg és én is mindent megígérek neked!

- Hát jó. Túlélem. De te leszel a hibás ha más valakira fogok kacsingatni. - mosolyodtam el, viszont Erik cseppet sem repesett az örömtől ezért letöröltem az arcomról a mosolyt. - Nyugi. Megígérem!

- Kösz. Fontos vagy nekem nagyon!

- Te is nekem. De néha kell egy kis nevetés ebben a nagyon.. hideg világban. - mondtam, majd végre újra mosolygott egyet.

- Akkor később látlak? - kérdeztre bár előszörre nem kérdésnek hangzott.

- Hát persze. - hadartam.

Ezt követően megöleltem. Borzalmasan megbántam mikor hallottam, ahogy szomorúan felsóhajt és a fejét rázza. Nem örült ennek? Mi baj van velem... De jó vagy Zoey szeret valaki, de közben azért utál is. Az milyen?!

Második fejezet... Vége! :) Véleményeket azééért kérek mindenhova. Puszi.

1. fejezet

Bocsesz, hogy csak így pár nap múlva, de gondolkoztam és mégis maradok ennél! Az első fejezet után véleményeket várok és holnap vagy még ma este a második fejezetet is felrakom hiszen már régóta írom! :) Olvassátok xoxo: Flo :))

1 fejezet..: Visszatérek!


Mindenki azt gondolja a boldogság magától következik be. De tévednek. A boldogság nálam soha nincs jelen, vagy ha mégis rengeteget kell dolgoznom érte.
Mondhatnánk azt is, hogy soha nem vagyok boldog ezért kerül el a boldogság. Pedig van okom arra, hogy ne legyek az. Idióta családdal vagyok megáldva, és ha ez még nem lenne elég ha szerzek egy havert mindig csalódunk egymásban. De egy valaki mindig megértett. A kutyám, Max. Egy aranyos kutya, aki minden helyzetben velem van. Nem is tudnám mi lenne velem nélküle. Van aki fél tőle hiszen németjuhász, de én egyszerűen imádom.
Viszont ettől eltérően, volt egy pillanat amikor azt gondoltam, meghalok. Egy pillanat amit sosem felejtek el. 17 éves koromban már nem hittem semmilyen szörnyben ami a filmekben szerepelt. A zomiktól, földön kívüliektől, mind ez nem érdekelt. De amikor szemben álltam egy igazi vámpírral, újra előtörtek a gyerekkori emlékek, amikor éjjel felébredtem, hogy még élek-e. Az arca fal fehér, vörösen izzodt a szeme és alig várta, hogy ihasson belőlem. Ott álltam, tétlenül jéggé fagyva. Arra várva, hogy megtegye, hogy eltűnjek a világ színéről.
Ő viszont csak egy mondatod nyögött ki - Visszatérek! - Már a elmúlt a félelmem és élem az életem tovább. Nevetségesnek tartom, hogy tényleg vámpír volt. Azt se hiszem el, hogy megtörtént.
- Zoey, élsz? - rángatott ki a gondolataimból az osztálytársam. Charlie. Charlie aki az egyetlen barát jelöltem volt.
- Persze. - jelentettem ki.
- Megint a vámpír dolgon agyalsz? Ez kezd félelmetessé válni. - mondta aggódva és elém dobott egy vámpírokról szóló könyvet. - Tessék! Olvasd el.
- Charlie. Kérlek! Nem agyalok ezen, csak.. gondolkoztam. - böktem ki, felkaptam a táskám és már majdnem sétáltam ki az iskola kapuján.
- Zo. Nézd. Te vagy jelenleg a legjobb haverom. Nem akarom, hogy egyszer csak dühös éhes vérszopó legyen belőled. Ez nem lenne fer. Te is tudod. De ha az... - félbeszakítottam gondolatmenetét.
- Mielőtt még mondanád, nem leszek az. - jelentettem ki, majd elindultam az iskola parkolója felé.
- De ha visszatér. Én félek. - felelte aggódva.
- Ne félj. Te vagy a legnagyobb macsó az iskolában és félnél attól, hogy a haverodat elveszted? Ugyan. Ez nevetséges. - mondtam mosolyogva. Tulajdonképp. Charlie tényleg nagyon menő volt az iskolában, de amióta velem barátkozik már nem igazán kedvelik őt a lányok.
- Amióta Mary Whiteval szakítottam aligha. Irigyelnek téged a lányok. Egyébként megértem, teljesen hibátlan lány vagy, csak kicsit elvagy foglalva a gondolataiddal és az álmodozásaiddal. Össze is jönnék veled. - mondta és beletúrt dús szőke hajába. Kedveltem, de nem úgy mint ahogy ő szeretné.
- Nem érdekel mit gondolnak az emberek rólam, ezt te is tudod. És nem vagyok hibátlan. Az álmodozásaim felülkerekednek rajtam. Ezért sem jár velem egy pasi sem. - jelentettem ki majd egyenest beültem a fekete audimba ahol mint mindig a jellegzetes fű szag csapott meg. Nem értettem soha, hogy mért.
- Járnának veled, ezt én tudom a legjobban. - csatlakozott hozzám Charlie.- Egyébként. Borzalmasan utállak az autód miatt. - nevetett fel.
- Az a jó a családomban, hogy tudnak rám költeni és ezzel azt hiszik megszeretem őket.
- Rosszul hiszik! - mondta Charlie.
- Na jó. Charlie, megyek haza szóval szállj ki a kocsiból. - jelentettem ki, majd odanyúltam az anyós ülés ajtajához és kinyitottam.
- Imádlak. Cső. - mondta és becsapta az ajtót.
Mikor elindítottam az autót és az ismerős utcák között hajtottam el, elgondolkoztam azon amit nem is oly rég a barátom mondott. Lehet, hogy sokkal jobban szeretnének az emberek ha nem az álmaim lennének a legfontosabbak?! De. Azok nélkül nem élet az élet. És a vámpírok is jó fejek. Azt hiszem. Amilyen könyveket olvastam mindenhol ők a gonoszak és azok akik rettegésben tartják a várost. De minden könyv az igazságról szól? Kétlem.
Haza értem. Ahogy sejtettem. Senki nem volt otthon. Anya mint mindig valahol vásárolt magának csinos cuccokat, apa pedig a cégnél dolgozta halálra magát csak, hogy anyám még többet vásárolhasson. Én voltam az a személy aki teljesen más volt. Soha nem akartam órákat eltölteni egy ruha boltban. Inkább mentem moziba, vagy könyvet olvastam és interneteztem. Nem az én világom ez a vásárlás mánia. Anyám helyettem is költi a pénzt.
Mikor besétáltam a szobámba azt hittem sikítok egyet ijedtemben, de a meglepődöttség miatt egy hang sem jött ki a számon. Ott állt. Az ablakom előtt valaki akit még nem láttam, valaki akinek szintén vörös volt a szeme és fal fehér volt. Erőt vettem magamon és probáltam természetesen viselkedni.
- Ki vagy te? - kérdeztem.
- Küldtek. - válaszolta az idegen, de nem nézett rám.
- Ki? - emeltem fel a hangom.
- Aki találkozott veled nem is oly rég a parkban. Emlékszel? - mondta, és azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Tehát megtalált.
- Igen. - mondtam dadogva. - Meg akar ölni? Tegye meg. - majd a kezemben tartott táskámat ledobtam a földre és felemeltem a fejemet.
- Nem foglak megölni. - vágta rá. - Meg foglak védeni.
- Mi? Mégis mitől?
Nem válaszolt. Ott álltunk mindketten. Nem nézett egyszer se rám. Soha. Mintha nem tehetné meg. Mikor azonban elindultam felé, azonnal mellém került és... Beleharapott a karomba.
Olyan borzalmas fájdalom járta át a testemet, hogy torkom szakattából sikítani kezdtem. Ilyen nehéz lett volna megtennie akkor a parkban annak a valakinek? Pedig ő megtette meghátrálás nélkül.
Úgy éreztem mintha repülnék és szállnék fel a mennybe?! Én a nagy álmodozó. Már alig emlékeztem arra mi történt velem pár órával ezelőtt már az is nehezen jutott eszembe, hogy volt valaki akit szerettem. "Repülés" közben rápillantottam a karomra amiből ömlött a vér. Nem múlt el. Megfogtam és probáltam szorosan oda tartani, de nem sikerült. És akkor sötétült el minden. Mi történt velem?
Órák telhettek el azóta, hogy megtörtént velem mind ez. Éreztem, hogy már egyáltalán nem repülök, vagy csak úgy állok hanem fekszem. Fekszem, de nem mozdultam semerre féltem valakivel szembe találom magam, akivel egyáltalán nem szeretném. A szememet sem akartam kinyitni hiszen akkor rájönnek, hogy ébren vagyok. Olyan mintha kórházban feküdnék, mert ugyanúgy fájt a kezem mint 8 éves koromban a lábam, ami eltört.
Persze voltam olyan idióta, hogy kinyitottam résnyire a szememet és senki nem volt a szobában. Előttem csak egy ablak volt amit eltakart a függöny, és észrevettem, hogy már késő estére járt. Balra nézve csak egy szekrény volt amin egy börőnd csücsült. Ezek ide hozták volna a holmijaimat? Ez nevetséges. A karomra pillantva semmit nem láttam, sötét volt és úgy éreztem be volt valamivel kötve, hogy ne vérezzek el.. Ismét.
A szoba felfedezése közben hallottam meg amint valakik besétálnak a szobába ezért rögtön becsuktam a szememet és probáltam tettetni, hogy még mindig alszom. De ahogy megéreztem, hogy a két idegen leül "körém" kinyitottam a szememet, és már egy kis lámpa világított az ágy végében. Láttam, hogy a jobb oldalamon egy rendkívül helyes srác ült, de nem nézett a szemembe. Nem ismertem föl, de nagyon úgy éreztem mintha már ezer éve ismerném. Dús barna haja volt ami össze-vissza állt. A szeme azonban most nem vörös hanem világos barna volt. Nyugodtnak látszott.
Bal oldalamon a kezemet néző alak aki borzalmasan ronda volt. Hosszú fekete haj, amitől kirázott a hideg. A szeme vörös volt, de nyugodt az arckifejezése, mintha neki ez lenne a normális. Tekintetét le se vette a kezemről, mintha az lenne az arcom.
- Végre, hogy felébredtél Zoey! - jelentette ki a férfi. - Hogy érzed magad? - rápillantottam és hirtelen nem tudtam, hogy erre most válaszolnom kéne? A barna hajú srác viszont csöndben figyelte a történéseket.
- Halottnak. - mondtam, félve.
- Vicces vagy! De most komolyan?! Fáj a karod? - tette fel a következő kérdéseket.
- Elégé. Mi történt velem? Most...most.. - a sírás felül kerekedett rajtam és nem tudtam befejezni a mondatot.
- Vámpír vagy. De egyenlőre csak fiatal, ezért még nem teheted ki a lábad oly messzire mint mi felnőttek. Annyi ideig kerestünk téged! - jelentette ki.
- Ki maga? Ki változtatott át? És mért? - idegesen több mondat hagyta el a számat ami meglepődöttséget okozott a férfinek.
- James vagyok. Én találtam rád a parkban! Emlékszel?
- Ha ön talált meg, akkor Ő - néztem rá a jobb oldalamon ülö srácra - változtatott át? Te voltál?
- Én! A nevem Erik. - a hangja nyers volt, semmi érzelem nem lakozott ebben a vámpírban mintha nem is lenne lelke. Bár egy vámpírnak aligha van. A szemkontaktust pedig nem vettük fel, még mindig.
- Magatokra hagylak, beszéljétek meg egymást közt a dolgaitokat, majd jön egy hölgy aki megvizsgálja a karod! - jelentette ki James felállt és kiviharzott szó szerint a szobából.
- Mikor átváltoztattál azt mondtad megvédesz valamitől. Mitől? - érdeklődtem és picit arrébb fordultam, de a kezével azonnal vissza tett arra a testhelyzetbe ahogy eddig feküdtem.
- Ne mozogj! Még nem készült fel rá a karod.
- Nem válaszoltál a kérdésemre! - feleltem idegesen.
- Ne idegeskedj. Elárulok idővel mindent. - mondta és elmosolyodott egy picikét.
- Tudod az embereknél az szokás, hogy egymást szemébe néznek. Te mért nem? - kérdeztem rá.
- De te nem vagy már ember! - ezzel kivertem nála a biztosítékot és azonnal kirontott a szobából az ajtót pedig úgy becsapta, hogy azt hittem kireped a fal.
Pihenni szerettem volna rettenetesen sokat. De nem ment. Fájt a karom és egyszerűen borzalmas az a tény, hogy már nem tartozom az emberek közé. Vámpír lettem és még az okát sem tudom, hogy mért.. Előrébb jutnánk ha ennyit tudnék. Óránként jöttek be az "orvosok" ellenőrizni a kezemet és.. Mindig csak annyit mondtad, hogy jobbulást. Mire fel jobbulást? Mi a baj velem?
Lassan már 48 órája vagyok bezárva. Nem vagyok se éhes se szomjas. Felülni nem engednek és ki se mehetek a szobából. Borzalmas ez a tétlenkedés főleg, mert senki nem jön be a szobába. Senki. Tudod mit Zoey aludj...
- Kelj fel! Válaszokat akarsz? Kelj fel. - rángatott ki az ágyból Erik. Nem is hallottam, hogy bejön a szobába pedig nem aludtam el.
- Oké. Oké. - ismételgettem. - Mitől védesz meg?
- James!
- Huh.. Ez érdekes. Mért is? Tudod mit ez egyenlőre nem érdekel. - mondtam majd sóhajtottam egy nagyot. - Kétlem, hogy nagy veszély jelentene rám, de ahogy gondolod.
- 1 éve keres. Amikor rád talált csak te jártál a fejében. Vagyis inkább a véred. - felelte és az ablak felé nézett.
Hirtelen nagyon elgondolkoztam és elkezdtem félni. Most komolyan? Amúgy nem is lennék vámpír..
- Megölt volna? - kérdeztem.
- Igen! Tudom, hogy félsz. De igazából nem kell mert én változtattalak át. Ha ő változtatott volna át akkor kétlem, hogy még élnél.. - jelentette ki és akkor nézett először a szemembe.
- Én.. én nem félek! - hazudtam.
- De félsz. Érzem. - jelentette ki, idegeskedve.
Mi? Érzi!? Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki, de amikor a szemembe nézett tudtam, hogy mondanom kell neki valamit. Bármennyire hihetetlen ez a dolog!
- Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem rá, végül.
- Amolyan vámpír sztori. Elég zavaros. - mondta zavartan.
- Fel tudom fogni! - jelentettem ki.
- Tényleg kiváncsi vagy? Hát jó. Azt hiszem elárulok erről egy elég fontos információt..
- Ne csak egy fontos információt árulj el. - jelentettem ki. - Mindent!
- Ez ígyis bonyolult. Teljesen összezavarnálak. Szóval... Gondolom észrevetted rajtam, hogy nem vagyok több 18-nál. És vámpír sem vagyok olyan sok ideje.. És mivel még ugyahogy a fiatalokhoz tartozom és átváltoztattalak ezzel mindent elrontottam. Mármint James-t ez borzalmasan zavarja, de ezt tapasztalod majd.
- Engem nem James érdekel, hanem az, hogy mégis.. miért van az, hogy... - félbeszakított.
- Olyan mintha ezeréve ismernénk egymást?! - bólintottam, majd folytatta. - Ráadásul nem is úgy érzünk egymás iránt mint a barátok. Ez annál.. annál.. - kereste a szavakat a fejében - bonyolultabb, mert én szerelmet érzek irántad. - és ekkor vette le rólam a tekintetét és a földet bámulta - Vicces tudom, de ez. így van. Persze még itt nincs vége, ez azért is furcsa mert egymás érzéseit ha közel vagyunk egymáshoz megérezzük. Egyébként ha te a női én meg a férfi mosdóban lennénk akkor nem. - fejezte be egy huncut mosollyal.
- Ez tényleg. Bonyolult. De ez minden másik vámpírnál is így van? Mindenki szerelmes a másikba? - kérdeztem, meglepődötten.
- Nem! - nevetett fel. - Ez csak azért van így, mert még fiatal vámpír vagyok. És fiatalok elméletileg nem változtathatják át az embereket, mert veszélyes. Azt hiszem. Mindenkit felnőtt vámpír változtatott át.. Ezért se tekintenek egymásra Úgy mint mi.
- Oké! Szóval mi egyáltalán nem vagyunk normális vámpírok. Vagyis. Érted, hogy értem. - mosolyodtam el.
- Hát. Azok vagyunk. Valamennyire. De ez más. Mindenkinek vannak "képességeik". Valaki látja a jövőt, valaki olyan dolgokat tud tenni amit más nem. Valakinek óriási ereje van. De erről még nem tudok annyi mindent.
- Neked? Neked van valami "képességed"?
- A felnőttek szerint bámulatosan sok energiám van. Ráadásul levertem egy felnőtt vámpírt egyszer, és ebből az következik, hogy sokkal erősebb is vagyok mint a normálisak. Ez az én.. képességem, azt hiszem.
- Végre úgy érzem van értelme az életemnek. Ha lesz ilyen képességem, az nagyon jó! Félnek majd tőlem a többiek. Ez is nagyon odavág. - nevettem fel.
- Van árnyoldala is a vámpírosdinak is Zoey! De ezt inkább.. Majd holnap! - ezt követően megpuszilta a homlokomat és kisétált a szobából. Egész biztos olyan vörös lett az arcom mint a rák, de reméljük nem vette észre.
Egészen biztos, hogy ez megtörtént velem? Vámpír lennék? Nem érzek semmit ami tényleg bizonyitaná, talán azt, hogy nem haltam meg miután olyan mély sebet okozott nekem Erik amitől egy ember tényleg meghalt volna.
Gyorsan átkutattam a zsebeimet, mert éreztem, hogy rezeg. Megnéztem a kijelzőjét és akkor vettem észre, hogy Charlie hív. Átgondoltam mit fogok neki kamuzni, majd felvettem.
- Szia! - köszöntem nyársan.
- Végre, hogy felvetted Z! Mi van veled? - kérdezte, levegőt kapkodva.
- Hogy érted ezt Charlie? Semmi nincs velem. Megvagyok.
- Kérlek, ne kamuzz nekem. A szüleid nincsenek otthon ráadásul Max is egyedül fekszik a lakásban.
- Te ezt meg honnan tudod? - kérdeztem rá.
- Mert tárva nyitva van az ablakod, napok óta és van, hogy magányában ugat! Hol vagy? - megszakadt a szívem, hogy megtudtam a szüleim leszarják a kutyámat. Soha nem hagytam magára erre most, hogy vámpír lettem egyedül kellett szegényt hagynom.
- Találkozzunk! Nálunk. - jelentettem ki idegesen.
- Zoey? Jól vagy? Olyan ingerült lettél, hirtelen.
- Charlie! Jól vagyok, holnap nálunk oké?
- Hánykor?
- Este 7!
Még mielőtt válaszolni tudott volna letettem a telefont és azonnal kirohantam a szobából. A kutyámnak itt kell lennie velem. Nem hagyhatom, hogy megdögöljön mert a drágalátos szüleim egyedül hagyták.
Azonnal kerestem egy lépcsőt vagy egy ajtót amin ha bemegyek Erik lesz, de még mielőtt bármerre sétáltam volna Jamesbe ütköztem.
- Zoey! Te még nem hagyhatod el a szobád! - mondta idegeskedve majd megfogta a vállamat.
- James. Erik merre van? - kérdeztem rá.
- Mi a probléma? - ezt követően megnyalta a szája sarkát, ugyanis Megint a kezemet vizsgálgatta.
- Nem akarok abban a szobában kucorogni.. Meg kell értened. Most pedig, hol van Erik!? - kérdeztem rá, de ezuttal volt egy kis düh is a szavaimban.
- Zoey én vigyázok rád. Holnap pedig először is elmész vadászni egy kicsit.
- Mikor? 7 után? - kérdeztem rá, és rögtön a találkám jutott eszembe Charlieval.
- Hajnalba, kedves. A vámpírok ugyanis nem emberekre vadásznak, vagyis ez a klán ezt szokta meg jó hosszú ideje.
- James! - csatlakozott hozzánk Erik - Hát ti?
- Elmeséltem Zoeynak, a holnapi napirendjét valamint megbeszéltem vele, hogy melyik szobát kapja meg. - ránéztem és értetlenül bámultam, hisz erről nem is tárgyaltunk!
- Tényleg? - kérdezett rá Erik. - És kivel lesz egy szobában?
- Egyedül lesz, Loren mellett. Jól ismered azt a lányt közelebbi kapcsolatba tudsz vele kerülni, ha minden egyes órában Zoey-t szeretnéd meglátogatni ahogy azt teszed mostanság is. - mondta majd elengedte, szerencsére a vállamat. Hirtelen elcsodálkoztam, ki is az a Loren és Eriknek mi köze van hozzá.. James még egy utolsó pillantást vetett a karomra, majd elment.
Erik pedig csak bámult ki a semmibe. Tudtam, hogy valami bántja őt nem csak azért mert éreztem, hanem azért mert látszott az arckifejezésén. Nem kellett volna sok idő, hogy rákérdezzek, de azonnal eltűnt és 2 másodperc múlva a színét se láttam.

Ennyi lenne az első fejezet. Mielőtt jönnének az oltogatások. Tudom, hogy kicsit hajaz az Éjszaka Házára - már aki ismeri. Zoey nevet azért találtam ki mert egy nagy kedvencem nem az ÉH miatt.... hihet mindenki amit csak akar. Lehet Alkonyat feeling, de új vagyok az "író szakmában" probálok minnél több különlegeséggel előrukkolni. :) csók.

O p e n !

Sziasztok! Hát megnyilna az oldal. Elég egyszerű blogspotot csinálni, még annak is egyszerű aki még életében nem készített oldalakat. Én már ebbe a témába - oldal készítésbe - benne vagyok tehát nekem 10 perc alatt készen lett a lap! :)
Térjünk át egy fontos dolgora. A témára. Hihetetlen, hogy ilyen oldalt csinálok most a billentyű felett is vágom a fejeket.. Se gáz. Szóval. Egy olyan oldallal rukkoltam elő ahol történetek lesznek. Na most nekem van egy saját történetem ami inkább hajaz kicsit az alkonyatra, de nagy lázban égek. De természetesen más történetek is jönni fognak.. Nem csak az! De azt a történetet fogom először megosztani veletek. Sőt ha kedvetek van, hogy a neten mindenki elolvashassa a tiedet akkor küld be nekem erre az email címre kattolva.
Na puszi mindenkinek! ^.^