2. Fejezet - Tudnivalók

Mivel senkivel nem tudtam beszélni a kutyám problémáiról visszaséltáltam a szobámba és probáltam aludni. De több mint 3 napja csak alszom és már nem ment.. Hiába csuktam be a szemem egy percre is, nem tudtam elaludni. Azon agyaltam, hogy mégis mit fogok mondani Charlienak?! Hogy ne is gyűlöljön meg... A kutyámra pedig szükségem van, az életem elég hosszú szakaszában velem volt mindig, és most is szükségem van rá. Meg persze Erik. Akit hiába nem ismertem, azt se tudtam, hogy mi a kedvenc színe vagy, hogy miként lett vámpír mégis.. Szeretem? Hátborzongató ez a tény... Csak az boldogít, hogy elvileg ő is így érez.

- Zoey! Alszol? Megint? - ébreszgetett kicsit Erik. Mikor kinyitottam a szemem ott ült szinte már túl közel hozzám.

- Nem. Nem alszom, gondolkozom. - jelentettem ki majd felé fordultam.

- Mi bánt? - kérdezett rá aggódva.

- Nem is tudom, az bánt, hogy téged bánt valami!

- A gondolatát sem bírom annak, hogy... - befejezte a mondatot és újra az ablak felé lesett.

- James a probléma? - kérdeztem rá.

- Igen, meg ez, hogy Lorent is belekeveri.

- Nem fogok hazudni, de azt se tudom ki az a lány, mégis nagyon idegesítő! - erre hallottam, hogy Erik kuncogni kezd és végképp felhúzott. - Figyelj! Ez nem vicces. Egyáltalán nem az..

- Nem azon nevetek Zoey. Hanem, hogy.. Azt gondolod, hogy szeretem Lorent! Féltékeny vagy. Hu. De gyors ez a vámpíros szerelmesdi. - nevettünk fel, mindketten.

- Féltékeny. Annyira jó, szerintem is.. - mondtam gúnyolodva.

- Nem kell annak lenned. Ha megismered, barátkozni fogtok biztos vagyok benne! De szerintem én most megyek.. pihenj.

- Ne menj! Maradj.

Gondolkodás nélkül oda feküdt mellém. Hirtelen mikor megérintettem a kezét átszalad rajtam a hideg, de hamar megszoktam. Hisz. Vámpírok vagyunk és hidegek. Boldogsággal töltött el, hogy hosszú idők után ismét egy fiú kíséretében hunyhatom le a szemem. Persze nem volt ez annyira fantasztikus.. De mégis megnyugtatott, hogy Erik fekszik mellettem még ha át se karol. Biztonságos volt.

- Ha azt mondanám, - néztem fel a szeméhez - hogy holnap találkozni akarok egy barátommal, megengednék?

- Nem! Ilyen eszedbe se jusson.. Nem voltál még ember közelében amióta vámpír vagy, ehhez sok idő kell, hogy megszokd legalább 2 hónap. Ha kimész majd az emberekhez borzalmasan elkap az éhség és megfogsz ölni valakit. - jelentette ki és újra szomorú arckifejezése lett.

- Úgy mondod ezt mintha veled is megtörtént volna már!

- Jobb nem tudni dolgokat. - mondta szomorkásan.

- De. Én tudni akarom!

- Öltem ember.. Nem is egyet megértem ha emiatt csökkentem a szemedben és már nem számítok annyira mint két másodpercel ezelőtt! - mondta majd a szemünk egymásba fúrodott. Láttam, hogy bánja amit tett és éreztem, hogy fáj neki ami történt.

- Nem számít! Ez is bele tartozik ezekbe a dolgokba.. nem gondolod? - kérdeztem vissza.

- Miattad öltem. Úgy értem.. James kért meg rá.

- Ez nem teljesen érthető számomra.. - mondtam zavarodottan, majd elvettem a tekintetemet a szeméből.

- Amikor kerestünk. Volt néhány ellensége Jamesnek. És úgy is mondhatjuk, hogy miattad öltem. Azért, hogy végülis ők ne álljanak az utunkba..

Erre már nem válaszoltam neki. Hirtelen úgy gondoltam közelebb kell menjek hozzá, ezért oda feküdtem közvetlen mellé, ő pedig átkarolt. Tény jobb volt, mégis féltem. Nem tudom mitől.

- Ez most tetszik neked, igaz? - kérdeztem mosolyogva. Ő pedig csak mosolygott egyet és elaludtunk.

Jól éreztem magam amint Erik átölel, és végülis teljesen biztonságban éreztem magam. Mintha minden probléma eltűnt volna.

Egy pár dolgot meg kell tennem most, hogy vámpír lettem. Először is. Charlieval meg kell beszélnem, másodszor a kutyámat ide kell hozni nekem azaz megkell menteni, és teljesen kideríteni mi történik velünk Erikkel, hogy szeretjük egymást.

Felkelt a nap és nem keltem fel. Nem ültem fel, nem mentem arébb, mert jó volt ott feküdni úgy.. De reggel gondolom minden vámpír alszik. Ez így normális. Azt gondolom.

- Fenn vagy? - kérdezett rá Erik. Hirtelen borzalmasan megijedtem, hisz azt hittem alszik.

- Persze, egy pár perce. És te?

- Én is. - mosolyodott fel.

- Zoey, ígérj meg nekem valamit! - Témát váltott és a szemünk egymáséba fúródott!

- Mond! - válaszoltam azonnal.

- Ne hidj el semmit Lorennek és ne nézz rá más fiúra.. Nem esne jól.

- Oké. Megígérem.. De lány vagyok rá nézek más fiúra. Ez normális, de téged szeretlek és az nem ugyanaz.. Nem leszek más fiúba szerelmes.. ha megcsókolsz, most!

- Zoey - kuncogott. - Mindennek eljön az ideje. De ezt ígérd meg és én is mindent megígérek neked!

- Hát jó. Túlélem. De te leszel a hibás ha más valakira fogok kacsingatni. - mosolyodtam el, viszont Erik cseppet sem repesett az örömtől ezért letöröltem az arcomról a mosolyt. - Nyugi. Megígérem!

- Kösz. Fontos vagy nekem nagyon!

- Te is nekem. De néha kell egy kis nevetés ebben a nagyon.. hideg világban. - mondtam, majd végre újra mosolygott egyet.

- Akkor később látlak? - kérdeztre bár előszörre nem kérdésnek hangzott.

- Hát persze. - hadartam.

Ezt követően megöleltem. Borzalmasan megbántam mikor hallottam, ahogy szomorúan felsóhajt és a fejét rázza. Nem örült ennek? Mi baj van velem... De jó vagy Zoey szeret valaki, de közben azért utál is. Az milyen?!

Második fejezet... Vége! :) Véleményeket azééért kérek mindenhova. Puszi.